Nevezetes kutyás napok – éves naptár

Az új évben gyorsan összeszedtem Neked pár érdekes és emlékezetes kutyás napot, melyekre érdemes odafigyelned az év során.

Boldog, egészségben gazdag Új Évet kívánok minden kedves Olvasónak és Kedvencének!

Az új évben gondoltam egyet, és gyorsan összeszedtem Neked pár érdekes és emlékezetes napot, melyekre érdemes odafigyelned az év során.

A legtöbbje persze az USA-ból származó „ünnepnap”, hiszen az amerikaiak híresek arról, hogy minden apróság megünneplésére kineveznek egy napot.

A megannyi apró „napból” így kiemeltem a nemzetközileg ünnepelt napokat, illetőleg azokat, melyekben láttam némi értelmet és fantáziát. A „kutyaanyuk napja”, és a „sétáltasd meg kedvencedet nap” természetesen nincs köztük, előre is bocsánat, ha kiábrándítottalak.

Nézzük tehát, szépen sorban, mely napokon mire is kell/lehet emlékezni.

Naptárakkal elő!

Február 2.: a szánhúzó kutyák napja

Hallottál már az Iditarod elnevezésű szánhajtó versenyről? A világ leghosszabb szánhajtó versenye, melyet minden év márciusában rendeznek meg Alaszkában, a szérumfutásra emlékezvén.

1925-ben az alaszkai Nome városában diftéria járvány tört ki. Mivel az ellenanyag fogyóban volt, Anchorage városából kellett pótolni a készletet. Számos hajtó és több mint 100 kutya vett részt az akcióban, közülük is a leghíresebb Seppala és kutyája Togo, valamint a norvég származású Gunnar Kaasen és kutyája, Balto volt, akik végül 1925. február 02. napján értek célba Nome város utcáin. Erre a heroikus teljesítményre emlékezvén rendezik meg az Iditarodot, mely verseny távja összesen 1510 km a világ legzordabb tájain keresztül.

Február 2. Egy gyönyörű, de embert, s kutyát próbáló teljesítmény napja. Ha északi kutyád van, egyenesen kötelező e napon egy jutifali. J

Fontos! Ha esetleg láttad a Togo című filmet, plusz elolvastad most ezt, és annyira magával ragad az érzés, hogy késztetést érzel egy husky beszerzésére, ne tedd! Nagy mozgásigényű és meglehetősen eszes kutyák, egy film kedvéért nem érdemes belevágni.

Február utolsó keddje: ivartalanítási világnap.

Magyarország 2012. évben csatlakozott először a Humane Society International nevű társaság kezdeményezéséhez, a „World Spay Day” megrendezéséhez. A kezdeményezést számos játék és az ivartalanítás fontosságára való felhívás kíséri szerte a világon.

Március 8.: nemzetközi akita nap

Bizony ezen a napon nem csak a nőket ünnepeljük, hanem a japán akita kutyafajtát is. Hogy-hogy nem, természetesen erről a történetről is született egy film, s ha már láttad, kettő dologban biztos vagyok: az egyik, hogy nem láttál ki a könnyeid mögül, mialatt nézted. A másik, hogy megfogadtad, soha többet nem nézed meg, mert annyira szívbemarkoló.

Bizony, az.

1935. március 8. napján halt meg a hűségéről méltán híressé vált Hachikó, aki minden nap a Shibuya pályaudvaron várta gazdáját, mindhiába, ugyanis a gazdi időközben egy szívrohamban meghalt. Hachikó 9 évig járt az állomásra, telve reménnyel, hogy egyszer megpillantja rég nem látott gazdáját, mígnem ő is kilehelte lelkét. Japánban a hűség mintaképe lett, tiszteletére szobrot emeltek az ominózus pályaudvaron.

Április negyedik szerdája: a vakvezető kutyák világnapja

A Nagy-Britanniában lévő Vakvezető Kutyakiképző Iskolák Világszövetségétől származik az ötlet, melynek célja a vakvezető kutyák által végzett tevékenység elismertségének növelése a társadalom tagjai között.

Április utolsó szombatja: állatorvosok világnapja

2000 óta tartják meg az állatorvoslás és állatorvosok világnapját, mely nap mindig tematikus, tehát mindig egy adott téma köré szerveződik. 2019. évben ez a téma a vakcináció jelentősége volt.

Június második keddje: World Pet Memorial Day

Ezt az ünnepet az Amerikai Állatorvosok Szövetsége keltette életre azzal a nem titkolt céllal, hogy ezen a napon hivatalosan is emlékezhess a szivárványhídon átkelt kedvencedre. Gyakorlatilag olyan, mint a halottak napja. Idén ez a nap június 08. napjára esik.

Nem gondolom, hogy erre külön napot kellett volna kinevezni, hiszen aki már vesztett el háziállatot, tudja, hogy majd minden nap eszébe jut, és emlékezik, de, szép gesztus, és, ha már hivatalosan is létezik, miért ne tudj róla.

Augusztus 1.:

Olyan menhelyi kutyák szülinapját ünneplik az Egyesült Államokban augusztus első napján, akiknek ismeretlen a születési dátumuk.

Augusztus 8.: nemzetközi macskanap

Az International Fund for Animal Welfare nevű szervezet 2002. évben hozta létre ezt a napot. Külön érdekesség, hogy Oroszországban március 01. napján tartják a nemzeti macskanapot, sőt, az USA-nak is van saját nemzeti macskanapja: október 29-én.

Augusztus 10.: Snoopy születésnapja

Nagyon fontos! El ne feledjük!

Persze, ez csak a vicc kedvéért hoztam be, valahol aranyos, hogy az amerikaiak még erről is megemlékeznek.

Augusztus 16.: hontalan állatok világnapja

Augusztus 16-a Szent Rókus, a kutyák védőszentjének (és a pestisből gyógyulók védőszentjének)a napja. A legenda szerint érintéssel gyógyította a pestises embereket, mígnem ő maga is megfertőződött. Hogy másokra ne jelentsen veszélyt, az egyik közeli erdőben húzta meg magát. Míg az erdőben élt, egy kutya látta el élelemmel és nyalogatta a sebeit, melynek köszönhetően felgyógyult. Éppen ezért, a Szent Rókust ábrázoló képek, szobrok állandó szereplője a kutya.

A hontalan állatok világnapját 1992 óta az International Society for Animal Rights nevű, amerikai társaság kezdeményezésére tartják meg. Eredetileg augusztus 3-án tartották, később aztán Szent Rókus halálának napjára került át. Az ünnep célja, hogy felhívja a figyelmet a kóbor állatok helyzetére, és a túlszaporodás tényére.

kutyás napok

Augusztus 26.: nemzetközi kutyanap

Ehhez nincs mit hozzáfűzni, egyszerűen csak szeretgesd meg kutyádat e nap alkalmából!

Szeptember 23.: „Remember me Thursday” nap

A „Remember me Thursday” nap gyakorlatilag egy 6 éve kezdődött nemzetközi social media kampány a menhelyen élő állatokért, illetőleg azon állatok életéért, akik a menhelyről sajnos már nem jutottak ki élve. A kampány lényege, hogy minden év szeptember negyedik csütörtökén hollywoodi hírességekkel karöltve a #RememberMeThursday hashtag alkalmazásával hívják fel a közösségi médiában a figyelmet az otthonra váró állatokra és az adoptálás fontosságára.

A kezdeményezés a Helen Woodward Animal Center nevéhez kötődik, az esemény pedig külön weboldalt is kapott az érdeklődők számára.

Szeptember 28.: Veszettség-ellenes Világnap

2006-ban a veszettség elleni küzdelem saját világnapot kapott, méghozzá szeptember 28-át, mely nap a francia mikrobiológus és kémikus, Louis Pasteur 1895. szeptember 28-án bekövetkezett halálának évfordulója, ő ugyanis a védőoltás felfedezője.

A Veszettség-ellenes világnapon a figyelem a veszettségre, mint a világ egyik legfenyegetőbb zoonózisára (állatról emberre is átterjedő betegség), és az ellene való védőoltás fontosságára hívják fel a figyelmet.

Október 1.: fekete kutyák napja

Ezen a napon a fekete kutyákat övező sztereotípiákra hívják fel a figyelmet. A menhelyek nyújtotta helyek jelentős hányadát olyan fekete bundájú kutyák foglalják el, melyek kizárólag a színük keltette félelem miatt nem találnak gazdira. Hogy miért alakultak ki a fekete színű kutyákkal szemben ilyen negatív előítéletek, nem tudni, mindesenetre, ez a nap az övék.

Október 4.: állatok világnapja

Nem csak kutyákhoz kötődő, de mindenképpen említésre méltó nap az állatok világnapja.

Az állatok világnapjának gondolata egy 1931-ben, Firenzében tartott környezetvédelmi konferencián merült először fel. A dátumra pedig azért esett a választás, mert október 4-e Assisi Szent Ferenc halálának napja, aki az állatok és a természet védőszentje. Ilyenkor számtalan lehetőségünk van az állatvilág jobb megismerésére, állatkertek, vadasparkok rendezvényein tanulhatunk különféle fajokról.

November 3.: Lajka kutya az űrbe távozott

November 10.: Hachikó születésnapja

A már említett, hűségéről híres Hachikó születésnapja. Ennyi önzés részemről belefér, muszáj jeles napként feltüntetnem.

Számtalan egyéb neves napot lehetne még sorolni, de nekem ezek tűntek a legfontosabbnak mind közül.

Van viszont pár olyan, kutyafajtához köthető nap, melyek eredetére interneten egyszerűen nem találtam információt, így ha kedvet érzel magadban, nézz utána, és írd meg bátran nekünk!

Fejtörést okozó napok:

Május 10.: németjuhász fajta napja:

Május 14.: nemzetközi chihuahua nap

Május 29.: nemzetközi Cavalier King Charles Spániel nap

Június 01.: nemzetközi sheltie nap

Várjuk válaszod kommentben, privát üzenetben!

Mister Doggy Azték Nyakörv

Azték csatos nyakörv az attraktív minták kedvelőinek. Feltűnő, vibráló színeivel kedvenced a legcsinosabb lehet a séták során. Válaszd szettben!